A Lehetőség Menedzsment blog a következő kérdéseket járja körbe: Milyen a 21. század hatékony vezetője a mikrovállalkozásokban? Milyen eszközökkel tehetjük hatékonyabbá vállalkozásunkat? Melyek a kkv szektor különlegességei? Van-e élet a cégeknek a válságban és azután?
2013-ban az egyik cégnél, ahol segítettünk, az alábbi helyzet állt fent: 2 ügyvezető a feladatokat egymás között megosztva végezte a napi feladatokat, az értékesítési feladatokat és a konkrét megbízásokkal járó munkát (szolgáltatást adtak). A terveik között az szerepelt,…
Minden emberi megnyilvánulásban jelen kell lennie az etikának, ugyanis ez az egyik alapja a kapcsolatok működőképességének. Hogy az etika miért is fontos most nekünk? Mert a cégünkben működő rendszert ez is meghatározza. Segít a keretek és szabályok kialakításában. Az…
Március hónap sűrűre sikeredett, egyrészt a különböző rendezvények, másrészt a természet játékának köszönhetően. Én már érzem, hogy itt a tavasz, a hétvégére ígért mínuszok ellenére is, és tavasszal mi lenne jobb téma, mint a megújulás? Igen, az első pár mondatom…
A környezetemben sokan gondolkoznak azon, hogy webáruházat indítsanak.
Mire van hozzá szükség? Hogyan is érdemes csinálni? Egyáltalán, hogyan kell jól csinálni? - teszik fel önmaguknak és nekem is a kérdést.
Számos információ és vélemény, illetve kipróbált gyakorlat…
Ma nem tudok másról írni csak arról, hogy hogyan rökönyödtem meg egy internetes böngészés során. Kérlek, nézd el nekem a szokásosnál is személyesebb hangvételt, de ez az eset egyenesen letaglózott, még most sem tértem magamhoz.Ugye van ez a blogunk, ahol az utóbbi időben az…
A második bejegyzésemet a keddi folytatásaként ajánlom figyelmedbe.4. Az ötletével, cégével mindenki nagyobb vagyonra szeretne szert tenni. Ezzel nincs is baj, ez egy remek motiváció. Azonban csak erre építeni nem lehet. Ha más cél nincsen mellé, akkor ehhez üzleti terv, koncepció,…
Ezt a hetet kezdjük azzal, hogy megnézzük, milyen tipikus hibákat is vétünk, véthetünk a tervezés során.1. Az ötlet, terv, koncepció nem a miénk, így nem ismerhetjük annak minden aspektusát, így ha belefogunk, jön a csalódás.(Forrás:…
Kép forrása: http://www.cartoonstock.com/directory/b/business_idea.aspMi számít jó ötletnek? Mibe érdemes belevágni? Többen kérdezték tőlünk ezt az elmúlt hetekben, és a válaszaink nagyjából a következőek voltak. Bármi. Minden. Döntsd el, hogy te mit szeretnél, majd nézzük…
Mai bejegyzésemet annak a gondolatnak szentelem, miszerint nem kell mindent a szívünkre venni. Miért is fontos ez?Még év elején voltam egy nyílt napon, ahol arról esett szó, hogy a vezetők sokszor megörülnek egy lehetőségnek, és a nagy üzlet reményében rögtön bele is fognak,…
Bizonyára megválaszoltad az előző kérdést magadban. Tudom, igen, te minden lépést mindig végig csinálsz!Eddig sok dologgal foglalkozott a blogunk, így most eljött ez ideje, hogy megmutassuk, hogy az eddigi bejegyzések hogyan kapcsolódtak az üzleti sikerhez. Jöhetnek a példák?Ugye…