Hozd lendületbe a vállalkozásodat

A napokban többször eszembe jutott gyerekkorom egyik kedvenc játéka a Gazdálkodj okosan!. Persze nem a zöld dobozos, hanem a kék, amiben a biciklialkatrészek felsorolásáért járt ellenjuttatás. Ha megkérdeznétek, hogy miért nem a Master Labyrinth játék jutott eszembe, akkor magam is elgondolkoznék a válaszon, mivel most ezt is elég életszerűnek gondolom. Honnan is jutottak ezek a dolgok eszembe? Természetesen onnan, hogy most az ember egy labirintusban érzi magát, és hiába gazdálkodik okosan, nem lehet tudni, hogy a következő pályaelem mit rejt. De miért is hozom ezt fel?

Mint minden játékhoz, így az élethez is elengedhetetlen valamilyen stratégia, mint azt már többször felhoztuk valamilyen formában, sőt, a stratégia nagyon különböző is lehet, erről már szintén volt szó. Abba is belevágtunk már gondolati szinten, hogy az egyes pályaelemek, vagy nevezzük történéseknek, meghatározzák azt, hogy hogyan vélekedünk jelenlegi, vagy későbbi élethelyzetünkről. Másik hasonlóság, ami miatt ez eszembe jutott, hogy sokszor érezzük úgy, hogy a történések a szerencsén múlnak, mint a fenti játékokban, és nem veszünk róla tudomást, hogy számos esemény kiszámítható. Kiszámíthatóak a bevételeink, kiadásaink, az eszközeink élettartama, számos tevékenységhez kapcsolódó időbeli tényező, és a vele járható költségek. Mégis, van listája bárkinek is arról, hogy kb. mikor vette a mosógépet, az várhatóan mikor fog elromlani, ehhez milyen összegeket mikortól kell félrerakni? Vagy vegyünk egy kisebb példát, mondjuk fa vágódeszkát a konyhába, a fentiekkel bárki is eljátszik-e gondolati szinten? NEM. És éppen ez az, ami kedvez a hiteleknek, hiszen az életben mindent váratlan eseményként kezelünk, így bármi van, a hétköznapi ember fejében az első gondolat, hogy majd hitelből, kölcsönből megoldja. Annak ellenére is, hogy havi pár ezer forintos megtakarítással nem lenne gond egy elromló mosógép cseréje, karácsonyi ajándék személyi kölcsön, vagy áruhitel nélkül.

Így ünnepek előtt, és persze már ezt kell mondanom, mivel Mindenszentek óta áll a karácsonyi dekoráció az üzletekben, kifejezetten rossz azt hallanom, hogy ki-ki milyen eszközt választ egy olyan váratlan esemény megoldására, mint amilyen például a karácsony. És csak kapkodom a fejem…

Mindenkit bíztatok arra, hogy próbálja meg tudatosítani a bevételek mellett a kiadásait is, és megteremteni annak a lehetőségét, hogy a karácsony a kígyózó sorok, illteve a szeretet ünnepe, és ne a hiteldömping ideje legyen.

Lehetőség Menedzserként, az előző bejegyzést szem előtt tartva, igyekszem pár bátorító szóval felvidítani olvasónkat. Kollégám egy olyan tapasztalatból merítkezve jutott el az egyéni stratégiák kérdéséig, amelyben a beszédpartnerek megosztják egymással terveiket, lehetőségeiket, ötleteiket, így azt kell mondjam, szerencsés Ildi, és Kinga, hogy AStratégát maguk mellett tudhatják, aki ezen beszélgetések alkalmával fel tudja venni a kesztyűt a rémhírekkel, megalapozatlan információkkal, vagy csak kétes tartalmú gondolatokkal.

De mi van azokkal, akik mellett nincsen egy szakember? Szerintem többen azt gondoljuk, hogy érdemes kivárni, mi lesz! De elgondolkoztunk már azon, hogy ez a kivárás talán sokkal negatívabb végeredmény felé visz? Legyünk proaktívak, ne bújjunk el a nehézségek elől, ne bújjunk a „nem tudom, így nem is kell igazán foglalkoznom vele” álca mögé. Ismerősek esetleg ezek a működések? De miért működünk így? Miért is szeretünk nem tudomást venni dolgokról? Miért is próbáljuk meg letudni minél hamarabb a döntést, nem figyelembe véve minden eshetőséget, vagy esetleg eltolni azt?

Tudom, most rengeteg kérdést tettem fel, ami talán elrémít sokakat, de hiszem, ha a fenti kérdéseket mindenki magában megválaszolja, akkor megtette az első lépést afelé, hogy egy úgy szemlélettel megtegye azokat a lépéseket, amelyek segítenek az egyéni cél elérésében. Valakinek ez megy megérzés alapján, valaki tervet készít, valaki csak sodródik az árral… te melyik vagy? Ez az első döntés, amit meg kell hoznod. Utána könnyebb lesz. Hiszen nem várhatjuk, hogy minden kívülről jöjjön, hiszen úgy nem élünk, csak cselekszünk.

Szerencsésnek mondhatom magamat, mert olyan emberek vesznek körül, akik élnek. Náluk is csupán egy döntéssel kezdődött.

Ez az én pozitív gondolatom ebben a kaotikus, apokaliptikus, megmagyarázhatatlan, ám ha figyelmesebben megnézzük, örömmel teli, lehetőségek hadával átszőtt, színes, és változatos forgatagban, amit világnak hívunk.

Az utóbbi napokban a hírek hallatán az embernek az az érzése, hogy apokaliptikus időkben él. Mindenki az államcsődről beszél, hol görögről, hol olaszról, spanyolról vagy esetleg portugálról, és aki igazán nagyot akar durrantani, az a magyar államcsődről beszél. Csőd-csőd-csőd mindenhol. Vigyázzunk, mert jön az államcsőd!

Kicsit olyan ez, mint a zsákos ember volt a gyermekkorunkban. Mindenki félt tőle, de senki sem látta soha, és még elképzelni is nehéz (legalábbis nekem, mert nehezen tudtam felfogni, hogy miért kellene félnem egy embertől, akinek zsákja van).

Szóval szerettem volna mostanában a vízió lebontásáról beszélni, de az utóbbi pár napban több ismerősömmel beszélgetve arra jutottam, hogy az egyéni stratégiáról írok egy kicsit.

Itt van egy átlagember barátnőm, hívjuk Ildinek, akinek van egy kis megtakarított pénze. Most ebben a pillanatban nem mondanám, hogy nyomorog, jól él a magyar viszonylathoz képest. Biztonságban is érzi magát, van megtakarítása, elég ügyesen gazdálkodik a pénzecskéjéből, meg hát egyedül él (egyelőre), így nagyon ételre, italra stb nem költ.

Aztán itt van egy másik barátnőm, átlegember 2, hívjuk Klárinak, de itt már van család, kicsi baba, férj dolgozik, van egy kis megtakarítás, de hát anya nem dolgozik, a GYED sem túl sok, valamiből ki kell pótolni.

Mindketten meg vannak ijedve, mert a múltkor valaki, egy közgazdász, azt mondta a tévében, hogy államcsőd lesz. Mit tegyenek? Ildi azt gondolja, kis pénze biztonságban van, mert az állam által garantált kötvényben tartja. Majd felhívom a figyelmét, hogy államcsőd=állam fizetésképtelen, vagyis a kötvényedre tuti nem fizet. Klári egyébként is jobban aggódik, ő már venné ki a pénzét a bankból és varrná a párnacihába... Mert hát azt mondták, hogy itt az államcsőd. A kérdés: mennyit ér majd a pénz a párnacihában?

A két szereplőben talán két közös momentum van: van kis megtakarított pénzük, és nem igazán értik, hogy mi is egy államcsőd. Ami miatt ezt az egészet leírtam, az valójában az, hogy mindkettőjüknek el kell egyetlen egy tényt fogadni: amennyiben államcsőd lesz, mindenképpen veszteségek fognak minket érni. Azért az államcsődöt sem egyszerű elérni (lásd görögök, akik lassan 2 éve megtesznek mindent, de még nem sikerült nekik sem, az argentínoknak annak idején legalább 40 év kellett hozzá és egy Perón), bár mi is keményen próbálkozunk :-).

Államcsőd ide vagy oda, fontosnak tartom, hogy ne csak céges stratégiával rendelkezzünk, hanem a magánéletünkre vonatkozóan is legyen egy. Különösen ezekben az időkben. Véleményem szerint érdemes tartalékolni, tanulni és képesnek lenni arra, hogy tudjuk, hogy mikor mit kell tenni. Nem szabad a pénzünket egyből kivenni a bankból, hiszen ezzel adott esetben nagyobb kárt okozunk a nemzetgazdaságra nézve, mint gondolnánk. Persze,mondhatja Ildi, hogy mi az a pár millió forint, de csak gondoljunk bele, hogy még 10 ezren így gondolkodnak... Mindenkinek magának kell felállítani egy tervet arra nézve, hogy mit fog tenni, ha beüt a krach, vagy mit tehet, hogy elkerülje vagy átvészelje a nehézségeket. Ehhez szükséges értenünk mi is folyik körülöttünk a világban, egyszerű társadalmi és gazdasági folyamatokat ismerni és felismerni.

Ez szerintem mindenkinek a saját felelőssége. Azt is meg kell említeni, hogy mindannyian részt veszünk a társadalomban és a gazdaságban is, így bármilyen kicsinek tűnik is egy ember, mégis a döntéseivel befolyásolhatja mindkettőt. Így érdemes lenne már megtanulni felelősen dönteni, és szem előtt tartani a döntéseink következményeit is.

Tanuljunk Bear Gryllstől! Nem feltétlenül azt, hogy hogyan süssünk meg egy madárpókot vacsorára, hanem inkább azt, hogy minden a lélekjelenléten múlik. Minden egyes túlélő részben elmondja, hogy nem a hideg/meleg/sós föld/éhség/szomjúság stb a legnehezebb, hanem a lelki erő, ami segít túlélni. Nem feladni, hanem tovább csinálni. Hinni, reménykedni.

Kicsit borúsra sikerült ma ez, de majd jön Lehetőség Menedzserünk, és ír valami lélekvidítót.

Addig is mindenkinek államcsőd-mentes és átgondolt döntésekben gazdag hetet kívánok!

Vízió, jövőkép, cél. Vajon mennyire az üzleti élet sajátossága? Én, mint egyén, vizionálhatom-e a jövőmet? A válasz: IGEN. Sőt, mindenképpen szükség is van rá, hiszen egyébként honnan tudnánk, hogy merre, és nem kevésbé miért tartunk. Nem akarok filozófiai magaslatokat megütni, de a héten volt szerencsém Hankiss Elemér előadását hallani - öngondoskodás témakörben, és szeretnék pár dolgot az ő előadását továbbgondolva felhasználni. Ő több aspektusból közelítette meg a kérdést, nem csak a takarékoskodást, egészségmegőrzést vette elő a téma kapcsán, hanem olyan kérdéseket is feszegetett, mint az emberi személyiség kérdése az öngondoskodással összefüggésben, ettől nem elválaszthatóan az emberi környezet, és társadalom viszonya, és nem utolsó sorban maga az emberi sors kérdése. Hiszen ki ne tenné fel magának olykor-olykor a következő kérdéseket: Honnan jövünk – Hova megyünk?, Mi a helyünk a világban?, Mit akarunk kezdeni magunkkal?, Az életünkkel?, Mi a célunk?, Mi a fontos? És mi a nem fontos?.

És most én teszek fel egy kérdést: Melyikünknek vannak meg a konkrét válaszai a fenti kérdésekre? És most nem arra gondolok, hogy a számítógépet reggel bekapcsolva már az üdvözlőképernyőn láthatóak életünk céljai, de vajon elgondolkozunk-e azon néha, hogy hol vagyunk az úton?

Rövid bejegyzésem hadd legyen egy adalék a Stratégia kicsit idősebben gondolataihoz.

Lehetőség menedzserünk előző bejegyzésében egy 14 éves kissrác (bocs, menedzserünk testvére) rövid távú célkitűzését ismertette részletesen.

14 évesen nem rossz teljesítmény, bár kicsit idősebben meg kell jegyeznem, hogy a nagy célt nem biztos, hogy ezzel éri el Lehetőség Menedzserünk testvére. Hiszen nagyon ügyesen elsajátította, hogyan érjük el rövid távú célunkat (jelesül hogyan szerezzük meg a kívánt XBoxot), de vajon elég lesz-e ez a VÉGSŐ NAGY CÉL elérésére? Gondolok itt arra, hogy mi is a nagy célunk? Miért is dolgozunk/teszünk-veszünk/tanulunk? Mi az az állapot/eszköz/hely stb, amit szeretnénk a végül elérni?

Mindenek előtt érdemes ezekre válaszolnunk. Az én célom nagyon egyszerű: jól szeretnék élni. Ilyen egyszerű. Na, de mikor érem ezt el? Nem tudom. Ehhez kell a vízió- vagyis annak a leírása, hogy milyen is ez az állapot. Egy hete ezen gondolkodom. Mert hát olyan egyszerű kijelenteni, hogy jól szeretnék élni, de ember legyen a talpán, aki ezt könnyen le is írja. Szóval, most ezt vizionálom. Próbálom minél pontosabban megfogalmazni, hogy minél könnyebben tudjak hozzárendelni rövid távú célokat (nem XBoxot, ahhoz már öreg vagyok-vagy csak szimplán nem érdekel :-)). Odáig eljutottam, hogy tárgyak esetében mit nevezek jólétnek. Talán ezt a legegyszerűbb leírni, és talán ezt a legegyszerűbb elérni is. Most a további részein dolgozom. Persze azt is meg kell érteni, hogy ez hosszú folyamat lehet (türelem ezek szerint a rózsa helyett víziót is teremt).

Bár vannak olyanok, akiknek vizió könnyen megy, de a következő lépés (bontsuk mindezt 5,3 majd 1 éves tervekre, azokat pedig még kisebb lépésekre) sokkal nehezebben. De erről majd később. Most először vizionálunk. Elképzeljük, hogy milyen az, amit el szeretnénk érni. Majd pontosan írjuk is le.

Itt tartunk most, esti mesének ennyi. Mindenkinek jó vizionálást!

A mai bejegyzésemet hadd kezdjem egy rövid történettel. A 14 éves öcsém üzletet ajánlott nekem még augusztusban az alábbi feltételekkel: ő a gimnáziumi felvételihez szükséges tárgyakból javít, cserébe a decemberi átlagának fejében (ugye itt csak azokról a tárgyakról beszélünk, ami a felvételihez kell neki) kikalkuláljuk, hogy mennyivel tudunk hozzájárulni álmai X-Boxához. Egyébként a képlet nagyon egyszerű – kb. 60.000 forintra lenne szüksége, így ezt akkor kapja meg, ha 100%-ra teljesít, vagyis minden tartárgyból (matematika, informatika, nyelvtan, angol) 5.00 az átlaga. Az átlag függvényében csökken az összeg.

Most miért is osztom meg ezt az üzletet veletek? Mert szépen példázza azt, hogy milyen kicsi lépésekkel lehet egy cél elérését megtervezni, és hogy ez már egy 14 évesnek is sikerül. Ugye egyértelmű, hogy 4 hónapra kell beosztania tesómnak úgy az idejét, hogy a fenti tárgyakból minél jobb eredményt produkáljon, és láss csodát, meg is teszi. Eltervezte, hogy minden nap rászán a leckén kívül 1 órát arra, hogy az esetleges hiányosságait pótolja, illetve ismételjen, és még nagyobb erővel tudjon készülni a dolgozatokra.

Azt is figyelembe vette, hogy havi 2 röpdolgozat és egy témazáró dolgozat van előtte, illetve, hogy az órai szerepléséért is egy jár kisötös. Így jó esetben havi 4 jegyet szed össze tantárgyanként (kivéve szeptembert, mert az ismétlések miatt csak 1 jegyet kap a hónapban, és decembert, hiszen itt fél hónapról beszélünk) azaz (1+4+4+2)*4 jegyet tud optimális esetben szerezni, azaz összesen 44 jegy fogja eldönteni, illetve az ehhez kapcsolódó befektetett órák száma, hogy meg lesz-e az X-Boxa. Sőt, megígérte, hogy havonta be is számol az aktuális állásról, és így is tett.

A szeptemberi ellenőrző után úgy tűnt, hogy a napi 1 óra nem lesz elég, így októberben 1,5 órákkal, és hétvégi ismétlésekkel is megtámogatta a folyamatot, aminek meg is lett az eredménye – már szeptemberhez képest is javított, és ha így halad, akkor ugyan a teljes összeg nem kerül a kezébe, de jelentős hányadát el fogja érni.

Több dolog miatt is érdemes volt a fenti szituációval előrukkolnom: egyrészt a terv felépítése, gondos kidolgozása miatt – gondos alatt értsük azt, hogy egy 14 éves fiúról beszélünk, mégis több tényezőt vett figyelembe: időbeliség, a végső átlagot meghatározó egységek, befektetés, másrészt pedig a folyamatos kontrolling miatt. Ha minden 14 éves gyerek hasonlóképpen tudna gondolkodni, és látná a cél mögött, hogy milyen út vezet el odáig, és az milyen befektetéseket igényel, akkor nekünk sokkal kevesebb dolgunk lenne, hiszen a kkv-k leendő vezetői jobban birtokában lennének az üzleti tervezés és az ellenőrzés mikéntjének, és nem csak cégük, de saját céljaik elérésének is saját kovácsaivá válhatnának.

Blogunk felütését hadd kezdjük egy kis gondolatébresztéssel. Nézzünk meg az alábbi 4 képet a nagyvilágból, a stratégiai tervezés témaköréből.

Egyértelműen „fun” alkotásokról beszélhetünk, ám a szomorú valóság az, hogy a magyarországi reális állapotokat tükrözik.